Mi az a pánikroham?

A köznyelv egyre gyakrabban használja a „bepánikoltam”, „pánikrohamom volt” kifejezést, noha gyakran nem valódi pánikrohamról volt szó. A pánikroham, vagy pánikrosszullét egy időben jól körülhatárolható, kb. 10-15 percig tartó, intenzív szorongásos állapot. Tünetei a következők lehetnek: szapora vagy heves szívverés, verejtékezés, remegés, fulladás, légszomj érzése, gombóc érzése a torokban, mellkasi fájdalom, hányinger vagy egyéb hasi panaszok, szédülés, ájulás, olyan érzés, mintha elvált volna saját testétől, a realitás elvesztésének érzése, félelem a megőrüléstől, az önkontroll elveszítésétől, halálfélelem, zsibbadás, bizsergés, érzéketlenség, kipirulás, felhevülés vagy hidegrázás. Ezek a leggyakoribbak, de emellett előfordulhatnak más, szokatlan testi panaszok is. A felsoroltak közül legalább négy tünet megjelenésére van szükség ahhoz, hogy kimondhassuk, valóban pánikrohamról van szó.

Mi tulajdonképpen a pánikroham? Egy pánikroham során számos élettani változás jön létre, amelyek ősi vészreakcióknak felelnek meg. Az evolúciós pszichológia magyarázata szerint az őskori környezetben a pánikroham során tapasztaltak funkciója azt volt, hogy a szervezetet felkészítse a veszélyhelyzettel való megküzdésre. Pánikroham esetén tehát a szimpatikus idegrendszer aktiválódik, vészreakciót indítva el: az oxigénfelvétel fokozódik, emelkedik a vér adrenalin szintje, nő a vérnyomás és a pulzusszám, illetve zsírsavak szabadulnak fel a várható fokozott izomműködés miatt. A gyakorlatra lefordítva: ha az őskori környezetben összetalálkozott az ősember egy kardfogú tigrissel, szüksége volt oxigénre, adrenalinra, a vérnyomás emelkedésére, hogy képes legyen megküzdeni vele, vagy mielőbb, minél messzebbre elfutni. Ezeket az élettani változásokat ma is észleljük, (nem szükséges hozzá kardfogú tigris), ha veszély- vagy stresszhelyzetbe kerülünk (éjjel zajt hallunk, tömeg van, stb.), de gyakran ezek nélkül is, pl. edzés közben, izgatott állapotban, nagyobb adag koffeinfogyasztás után.

A kognitív viselkedésterápiás megközelítés szerint a pánikroham a testi változásokból indul ki, pontosabban azok értelmezéséből. Aki már átélt pánikrohamot, hajlamosabb ezt követően az egyébként ártalmatlan testi jelzéseit is negatívan értelmezni. Nagyon gyakori például a heves szívverés, felgyorsult szívdobogás katasztrofizáló értelmezése, az érintettek gyakran tartanak attól, hogy infarktusuk van. A legtöbb esetben azonban szó sincs infarktusról, az erősebb szívdobogás mögött jellemzően hétköznapi okok állnak: izgatottság, félelem, idegesség, koffeinfogyasztás, kimerültség, túlzott fizikai igénybevétel, stb.

Pánikrohamot sokféle inger provokálhat: a külső ingerektől (tömeg, meleg), a belső ingereken át (szívdobogás, hasi diszkomfort érzés) egyes gondolatok, fantáziaképek is. Például provokáló inger lehet egy zsúfolt helyen (mozi, bevásárlóközpont) az a gondolat, hogy korlátozott a menekülési lehetőség, nem hagyhatja el a személy a helyszínt bármikor, amikor szeretné. Egy hétköznapi testi érzés téves értelmezése is indíthat pánikrohamot, mint a fentebb említett szívdobogásérzés.

Sajnos az első pánikrohamokat követően könnyen kialakulhat egy esetleges újabb pánikrohamtól való félelem. Ez önmagában persze, kellemetlen, de nem kóros, ha nem akadályozza a személyt a mindennapi életvitelében. Ha azonban a személy a pánikrohamtól való félelmében elkezd elkerülni bizonyos helyeket, helyzeteket, azt „biztonsági viselkedésnek” hívjuk. Ha pl. autóvezetés közben kialakult pánikroham után inkább busszal közlekedik, esetleg többet nem megy moziba, nehogy rosszul legyen, vagy csak a legszélső ülésre hajlandó jegyet venni, hogyha úgy érezné, hogy menekülnie kell, akkor könnyen ki tudjon lépni a helyzetből. Látható, hogy ekkor az újabb rohamtól való félelmében a személy elkezdi az életét a pánikroham köré szervezni.

Sajnos azonban minél több helyzetet kerül el, annál inkább fennmarad a félelem, hiszen az elkerülés fenntartja azt az elképzelést (hiedelmet), hogy az óvintézkedésnek köszönhetően sikerült elkerülni „a bajt”. Könnyen belátható, hogy minél több helyzetet elkerül a személy, az élettere, spontaneitása annál inkább beszűkül.

Pánikzavarról, vagy pánikbetegségről beszélünk akkor, ha az alábbiak teljesülnek:

1. A pánikbetegség (vagy pánikzavar) esetén visszatérő, váratlanul megjelenő pánikrohamok fordulnak elő egy jól körülírható időszakban.
2. Jellemző, hogy a személy tartósan aggódik egy újabb rohamtól, illetve az esetleges pánikroham következményeitől. A személy viselkedésében a rohamokhoz kapcsolódó, nem az optimális alkalmazkodást biztosító változások jelen(het)nek meg (pl.: a rohamok elkerülését célzó viselkedések)
3. A zavar nem valamilyen szer vagy más orvosi/fizikai állapot hatására jön létre.

Pánikrohamot a felnőttek kb. 10%-a él át valamikor az élete során, a pánikzavar előfordulása a felnőttek és serdülőkorúak körében kb. 2%. Amennyiben valaki pánikrohamszerű tüneteket tapasztal, érdemes egy kivizsgáláson részt vennie, hogy kizárják a szomatikus okokat, ezután célszerű pszichológushoz fordulni.