A féltékenység háttere

A féltékenység egy olyan érzelem, melyet mindannyian ismerünk, mindannyian megtapasztalhattunk már, s talán éppen ezért nem is könnyű definiálni. Pines szerint „a féltékenység összetett reagálás valamire, ami egy értékes kapcsolatot vagy annak minőségét fenyegeti”.

A féltékeny személy az érzelmek széles palettáját átélheti: érezhet fájdalmat, haragot, dühöt, félelmet, megalázottságot, de ezekhez társulhat önvád, önsajnálat, vagy önmagának a vetélytárshoz való mérése.

A féltékeny személy jellemzően fizikai tünetektől is szenved; izzad a tenyere, reszket, összeszorul a gyomra, alvás problémái lehetnek. Ismerős, ugye?

Féltékeny vagy irigy?

A köznyelvben gyakran használjuk egymással felcserélhető formában a féltékenység és irigység fogalmát, s érthető is, ha összekeverjük, hiszen mindkettő nehezen definiálható, összetett érzelem. Az irigység mindig két ember között lép fel, a „nekem nincs” érzésen alapul, míg a féltékenységet éppen az okozza, hogy valamim van, amelynek félek az elvesztésétől. Az irigység tehát a valamire vágyakozás és rosszindulat érzésével írható le, a „neki miért, nekem miért nem?”destruktív érzéssel (őt bezzeg elviszi nyaralni a párja…), míg a féltékenység tárgya a szerelem, illetve annak elvesztéséből adódó felélem, melyet a bizalmatlanság, a tehetetlenség, és düh érzése kísérnek. Ez akkor is így van, ha az illetőnek objektíven nincs oka a féltékenységre, vagy ha a „harmadik” csak a féltékeny személy képzeletében él. Ezért nem szokta a féltékenyt megnyugtatni a „Drágám, de mi csak barátok vagyunk!” című mondat. A két érzelem közös eleme az alacsony önértékelés, a szomorúság és a harag.

A féltékenység tudományos vizsgálata

Annak ellenére, hogy a művészeteknek örök témája a szerelem, és szerelemféltés, a féltékenység vizsgálata sokáig elhanyagolt terület volt. Elsőként Freud volt az, aki átfogóan magyarázta a féltékenységet, és ő próbálta először elkülöníteni a „beteges” és a normális féltékenységet egymástól. Úgy vélte, ha valakiben egyáltalán nincs jelen a féltékenység, az épp olyan kóros, mint, aki túlzottan féltékeny. Ebben a témában is az arany középút a legjobb.
Buss (1992) azt vizsgálta, van-e különbség a női-férfi féltékenység között; kutatásai nyomán bizonyossá vált, hogy a nők és férfiak eltérő módon reagálnak a féltékenységet kiváltó helyzetekre. A férfiakat érzékenyebben érinti, ha partnerük szexuálisan vonzódik egy másik személyhez, mint ha érzelmileg teszi ugyanezt, s ekkor erősebb féltékenységet is éreznek. A nők esetében ez éppen fordítva van; ők akkor féltékenyebbek, ha a partnerük gyengéd érzelmeket táplál egy másik nő iránt. A különbség evolúciós okokkal magyarázható: a nők szemszögéből a férfi érzelmi kapcsolata egy másik nővel veszélyezteti a férfi elköteleződését, s ezáltal azt, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű erőforrást biztosít az utódok felneveléséhez. Mai viszonylatban, ha a férfinek van egy egyestés kalandja, az fájdalmas, de valószínű, hogy ezért nem lép ki a kapcsolatból; míg ha szerelmes lesz, esetleg elhagyja a nőt, akár úgy is, hogy van közös gyermekük, ez pedig nyilvánvalóan hatással van a nő egzisztenciájára. A férfiak partnerük külső szexuális kapcsolatát viselik rosszabbul a szerelembeeséssel szemben, mivel esetükben ez az apaságot kérdőjelezheti meg, ami veszélyezteti génjük továbbörökítését.

Féltékenység és a kora gyermekkori kapcsolatok

Pines (2000) egy a sok szerző közül, aki szerint a gyermekkori kötődés milyensége (biztonságos, ambivalens/szorongó, elkerülő) hatással van a felnőttkori kapcsolatokban megtapasztalt élményekre. Ez alapján szerinte az, aki biztonságosan kötődött az édesanyjához, kevésbé lesz féltékenységre hajlamos, mint az, akinek korai kapcsolatát szorongás jellemezte. A kötődés milyensége életünk kb. első 3 évében alakul ki, az elsődleges gondozóval (jellemzően az anyával, de nem feltétlen) való kapcsolatunk tapasztalatai alapján. A biztonságosan kötődő gyerekek a világot egy alapvetően biztonságos és érdekes helynek élik meg, bíznak másokban, és saját képességeikben, fontos számukra az kapcsolat, de egymagukban is meg tudnak lenni. Felnőttként is, minél nagyobb biztonságban érezzük magunkat párkapcsolatunkban, annál kevésbé féltékenykedünk, ám ez az összefüggés a stabil, jól megalapozott kapcsolatokban kevésbé nyilvánul meg, azonban erősebb, ha előző kapcsolatainkban már voltunk féltékenyek (Pines, 2000).

A féltékenység oka: alacsony önbecsülés

Sok helyen hallani, hogy a féltékenység gyökere nem is annyira a másik viselkedése, hanem az önbizalomhiány. És valóban: Mullen és Martin (1994) eredményei szerint minél alacsonyabb a személy önbecsülése, annál féltékenyebb. Tehát ha én magam értéktelennek érzem, félhetek attól, hogy a párom talál „jobbat”, s ez esetben nem fog megnyugtatni az sem, ha a párom minden percéről elszámol és akár egyedül dolgozik, minden ellenkező neműtől távol. Egyes szerzők azt találták, a féltékenység és az önbecsülés közötti kapcsolat kifejezettebb a nőknél (Mead, 1977, idézi Buunk, 1997), melyre magyarázat lehet, hogy a nők önbecsülését jobban befolyásolja, hogy boldog párkapcsolatban vannak-e, mint a férfiakét, ezért ha valami fenyegeti a kapcsolatot, a nők érzékenyebben reagálnak.

Féltékenység és párkapcsolat

Akkor lesz valaki féltékeny, ha a kapcsolat értékes a számára, így a féltékenységet vizsgálva gondolnunk kell arra is, mennyire elégedett a személy a kapcsolattal. Egyes tanulmányok szerint, amikor egy kapcsolat komollyá válik, vagyis a felek elkezdenek elköteleződni egymás és a kapcsolat mellett, s egymást kizárólagos partnernek tekintik, megnövekszik a féltékenyég mértéke. Félünk, hogy elveszítjük azt, aki a miénk.  Eszerint ha valaki egyáltalán nem érez féltékenységet, elképzelhető, hogy nem is fontos (már vagy még) számára a kapcsolat, ám ekkor a párkapcsolati elégedettség is eleve alacsony. A féltékenység növekedésével viszont a pár egyre elégedetlenebb lesz kapcsolatával, ezért nem igaz az, hogy a „féltékenység jót tesz”. Arra mindenképp jó, hogy a napi rutinok között emlékeztessen arra, mennyire fontos a párunk, de hosszabb távon elégedetlenséget szül.

A féltékenységre való hajlamot tehát több tényező befolyásolja:
- a kultúra, melyben élünk (a déli népeknél „divatosabb” féltékenykedni, míg északon ez nem kívánatos érzelem)
- a családi tapasztalatok:  pl. ha a szülők kapcsolatában előfordult hűtlenség, a személy hajlamosabb lehet a féltékenységre annál, akinek a szülei szeretetteljes házasságban éltek
- a kora gyermekkori tapasztalatok, az elsődleges gondozóval átélt kapcsolat alapján kialakított belső munkamodell (amely meghatározza, milyennek látjuk a világot, s benne önmagunkat: lehet-e engem szeretni, megbízhatok-e az emberekben, stb.)
- az addigi felnőtt kapcsolatokban átélt élmények: találkozott-e már hűtlenséggel eddigi kapcsolataiban
 Amennyiben a személy a jelenlegi, vagy korábbi kapcsolatában már találkozott hűtlenséggel, hajlamosabb a féltékenységre, mint az, aki nem tapasztalt hűtlenséget a kapcsolataiban. Pines (2000) szerint ennek hátterében a biztonságérzet megingása áll, amely ha jelen van, a legjobb fegyver a féltékenység ellen. Az egyén biztonságérzetéhez tehát hozzájárul az a gyermekkori tapasztalat, hogy az emberekben meg szabad bízni, illetve az egyén szerethető, ez a biztonságos kötődés. A biztonságérzet kialakulását segíthetik továbbá a felnőtt kapcsolatok pozitív élményei, amelyben az egyén megtapasztalt a kölcsönös bizalmat, hűséget, támogatást.

Összességében elmondható, hogy abban az esetben, ha a pár tagjai számára értékes a kapcsolat, egy, a kapcsolatot potenciálisan veszélyeztető tényező (pl. egy ellenkező nemű) megjelenése esetén valószínűleg előfordul a féltékenység. Ez, mivel emlékezteti a személyt arra, hogy fontos a másik, nem akarja elveszíteni őt, rövidtávon felpezsdítheti a kapcsolatot, de a féltékenység hosszabb távú jelenléte (számonkérések, gyanúsítgatások) romboló hatású; attól függetlenül, van-e valódi ok a féltékenységre. Mindkét esetben érdemes lehet szakember (párkapcsolati tanácsadó, családterapeuta) segítségét kérni.

Hivatkozott irodalom:
Buss, D. M., Larsen, R. J., Westen, D., Semmelroth, J. (1992). Sex differences in jealousy: Evolution, physiology, and psychology. Psychological Science, 3, 251–255.
Buunk, B. P. (1997). Personality, birth order and attachment styles as related to various types of jealousy. Personality and Indiuidual Differences, 23 (6). 997-1006.
Mullen P.E., Martin J. (1994). Jealousy: Community study. British Journal of Psychiatry 164 (1), 35-43.
Pines, A. M. (2000). A féltékenység. Okok, tünetek, gyógymódok. Saxum Kiadó, Budapest