Mi az a major depresszió?

Prof. Dr. Rihmer Zoltán betegtájékoztatója

A depresszió, mint orvosi értelemben vett betegség nem azonos a mindennapi életben gyakran tapasztalható elkeseredéssel, vagy átmeneti rossz hangulattal. A depresszió orvosi értelemben vett betegség, amikor is meghatározott tüneteknek meghatározott ideig kell fennállni ahhoz, hogy a diagnózist megállapíthassuk.

A depresszió előfordulási gyakorisága
Megbízható felmérések szerint a felnőtt lakosság közel 20 százaléka életében legalább egy súlyos (major) depresszión átesik. Egy adott évben a népesség 6-8 százaléka,  egy adott hónapban pedig 3-5 százalék szenved major depresszióban. Ezek a felmérések arra is rámutattak, hogy a depressziós betegek kb. 50-75%-as nem fordul orvoshoz vagy pszichológushoz panaszaival. Ennek oka az lehet, hogy a depresszióban szenvedők nem gondolják, hogy betegségről van szó, vagyis egy kezelhető, gyógyítható állapotról. Panaszaikat hajlamosak  negatív életeseményeknek és a stressznek tulajdonítani, a tüneteket fáradtsággal, túlterheltséggel, időjárással magyarázzák.

A nem kezelt major depresszió szövődményei
A depressziós tünetek bagatellizálása miatt az érintett személy nem kap segítséget, pedig a kezeletlen depresszió veszélyes állapot. Romlik az életminőség, társas kapcsolati problémák jelentkeznek, csökken a munkateljesítmény, az aktivitás, megnő az öngyilkosság rizikója. A panaszok elviselése, kezelése érdekében sokan alkoholhoz, vagy más szerhez nyúlnak, melynek talaján gyakori a másodlagos alkoholizmus kialakulása, illetve drogfüggőség (dependencia). A szerhasználat munkaképtelenséghez, a munkahely elvesztéséhez, a kapcsolatok megromlásához, ezen keresztül a depressziós súlyosbodásához vezethet.    A befejezett öngyilkosságok 60-65 százalékát major depresszió alatt követik el, ugyanakkor klinikai vizsgálatok igazolják, hogy a sikeresen kezelt és hosszútávon rendszeresen gondozott major depressziós betegek öngyilkossági rizikója rendkívül nagymértékben csökken. Közgazdasági elemzések igazolták, hogy a nem kezelt depressziók okozta társadalmi kár (öngyilkosság, munkából való kiesés stb.) jóval nagyobb, mint a depressziók korszerű kezelésének költségei.

A major depresszió tünettana
A depressziós beteg elveszti érdeklődését a külvilág iránt, nem érdekli munkája, családja, hobbija. Állandóan fáradtnak, gyengének érzi magát, napi aktivitása felére-harmadára csökken. Étvágytalan lesz, testsúlya csökken (néha fokozott étvágy észlelhető), rosszul alszik (néha túl sokat, de gyakrabban inkább keveset), reggelre nem piheni ki magát. Szexuális érdeklődése és teljesítőképessége is lecsökken, életét értelmetlennek érzi, önvádlások jelentkezhetnek és sokszor az öngyilkosság gondolatáig, illetve öngyilkossági kísérletig is eljut.
Ahhoz, hogy a major depresszió diagnózisát felállíthassuk (pszichiáter szakorvos, klinikai szakpszichológus), az alábbi 9 tünet közül legalább ötnek (ezen belül az első kettőből pedig legalább egynek) kell minimálisan két hétig fennállni:

  1. Depressziós, szomorú hangulat
  2. Az érdeklődés és örömkészség jelentős csökkenése (anhedonia)
  3. Jelentős testsúlycsökkenés vagy gyarapodás
  4. Inszomnia vagy hiperszomnia (csökkent vagy fokozott alvás)
  5. Nyugtalanság vagy gátoltság
  6. Fáradtság, erőtlenség
  7. Értéktelenség érzése, önvádlások, bűntudat, esetleg depressziós téveszmék
  8. Csökkent gondolkodási, koncentrálási és döntési képességek
  9. Életuntság, öngyilkossági gondolatok vagy kísérlet

Ezen klasszikus depressziós tünetcsoport elsősorban a nőkre jellemző, és újabb vizsgálatok szerint a major depressziós férfiaknál az említett tünetek mellett (néha részben azok helyett) a következő tünetek is előfordulhatnak: 1. Alacsony stressz-tolerancia küszöb, 2. Fokozott hajlam agresszív viselkedésre, 3. Düh-kitörések, 4. Másodlagos alkohol illetve gyógyszerabúzus (dependencia), 5. A hatóságokkal való összeütközés.

A major depresszió pszichológiai és biológiai háttere
A depresszió csak igen ritkán alakul ki autonóm módon (vagyis külső behatások nélkül). Az esetek döntő többségében ugyanis a depressziót negatív életesemények (veszteségek, konfliktusok) provokálják, elsősorban az arra pszichológiailag és/vagy biológiailag hajlamos egyéneknél. A depresszió az esetek több mint 50 százalékában családi halmozódást mutat, vagyis a depressziós betegek vérrokonai között a depresszió kb. háromszor-négyszer gyakoribb, mint a népességben. A depresszióra való biológiai hajlamosítottság tényét igazolják azon vizsgálatok is, amelyek szerint egypetéjű ikerpárok mindkét tagjánál sokkal gyakrabban alakul ki depresszió, mint a kétpetéjű ikreknél és nem ikertestvéreknél.
A depresszió kialakulásában a központi idegrendszer három ingerületátvivő anyagának (szerotonin, noradrenalin és dopamin) van kiemelkedően fontos szerepe. Major depresszióban az említett kémiai anyagok termelődése a központi idegrendszerben csökken, és a depresszió ellen ható gyógyszerek ezt az anyagcserezavart korrigálják. Fontos annak ismerete, hogy a depresszió ellen ható gyógyszerek hatása csak a kezelés második hetének elteltével, gyakran csak a harmadik hét közepén jelentkezik, így az első 1-2 hétben lényeges javulás még nem észlelhető.
A depressziót gyakran kísérő szorongás és alvászavar miatt sokszor szorongásoldókkal illetve altatókkal kell kiegészíteni a terápiát, elsősorban az első néhány héten, amikor az antidepresszívum még nem hat.

A major depresszió kezelése
Ma már számos igen hatékony, és kevés mellékhatással rendelkező készítmény van forgalomban, ezek közül a leggyakrabban használtak a szelektív szerotonin visszavételt gátló oantidepresszívumok, a kettős hatású (szerotonin és noradrenalint, vagy noradrenalint és dopamint) befolyásoló antidepresszívumok illetve a RIMA-antidepresszívum, a moclobemid.
A számos hatékony gyógyszeres kezelés mellett a kognitív viselkedésterápiáról bebizonyosodott, hogy igen jó hatású a depresszió kezelésében, és elsősorban a gyógyszeres kezelés kiegészítőiként.