Tévhitek a boldogságról

Sonja Lyubomirsky a pozitív pszichológia elkötelezett híve és kutatója. „Hogyan legyünk boldogok?” c. könyvében a tartós boldogság elérésének különböző módjairól ír. Azt állítja, legtöbben rossz helyen keressük a boldogságot. Vannak dolgok, amelyekről azt hisszük, hogy nagy változást jelentenének az életünkben: például, ha több időnk lenne, ha kevesebbet kéne dolgozni, ha sikerülne lefogyni, ha párt találnánk magunknak, ha többet keresnénk, ha egészségesebbek lennénk… ám a tudományos kutatások szerint ezek valójában csak kis változást okoznak a boldogságszintünkben. 

A szerző tehát azt mondja, sokszor téves elképzeléseink vannak arról, mitől is lennénk igazán boldogok hosszú távon. A boldogság mértékét ugyanis 50%-ban genetikai adottságaink, 40%-ban a tetteink, és csupán 10%-ban a körülményeink határozzák meg. Az általa ismertetett 3 fő boldogságmítosz, avagy tévhitek a boldogságról a következők:

1. A boldogságra rá kell találni

Az első tévhit szerint a boldogság valami olyasmi, amire rá kell találni. Valahol máshol van, keresni kell, a romantikus film forgatókönyvek szerint elegendő mennyiségűt kell szenvedni, hogy kiérdemeljük. Egy másik verzió szerint ránk talál a boldogság, vagyis mi nem is tehetünk semmit, majd jön, ha jönnie kell, a mi dolgunk csupán annyi, hogy türelmesen várakozzunk. A boldogság e szerint egy állapot, ahova akkor jutunk el, ha a megfelelő dolgok történnek velünk: ha az Igazival házasodunk össze, ha megtaláltuk álmaink állását, ha a gyerekeink tökéletesek, ha hatalmas kertes házban élünk, természetesen kutyával és kutyaházzal. A boldogság azonban nem rajtunk kívül van, hogy fel kelljen kutatni és meg kelljen találni. Bennünk van! A boldogság egy megközelítésmód, amiről dönthetünk.

2. Akkor leszek boldog, ha megváltoznak a körülményeim

Nagy csapda az a felfogásmód, miszerint ha változnának az életkörülményeink, akkor boldogok lennénk. Aki így gondolkodik, olyanokat mond, hogy: Boldog lennék, ha…..”, Majd akkor leszek boldog, amikor….” Csak és kizárólag rajtunk múlik, hogy azt mondjuk-e: majd akkor leszek boldog, ha megvan az előléptetés/az autó/a harmadik autó/a diploma/a gyerek/a két gyerek…vagy azt mondjuk, boldog vagyok ma, itt és most, azért, amim már most van. Gondolhatjuk azt, hogy boldog lennék, ha szebb/okosabb/népszerűbb/asszertívabb/kitartóbb lennék, de a kutatások tapasztalata az, hogy a boldogság szintben bekövetkezett változás csak ideiglenes. Vagyis, ha nagyon vágyunk pl. egy saját házra, vagy autóra, kétségtelen, hogy rövidtávon örömet érzünk, azonban ez messze áll a boldogságtól, s csak ideig-óráig tart.

3. Van aki boldog típus, van aki nem az

Temperamentumunk részben öröklött, melyet a későbbiekben a nevelés, a környezet, és az élettapasztalatok befolyásolnak. A boldogságra vonatkozó genetikai hajlam 50 százalékban felelős az emberek közötti különbségekért. Úgy tűnik tehát, hogy mindenkivel vele születik egy boldogsági alapszint, ahova egy trauma után ugyanúgy visszatér, mint egy lottó nyeremény után. Ám pusztán az, hogy a boldogsági alapszint adott, nem jelenti azt, hogy a boldogság aktuális szintjén ne tudnánk változtatni. Tudjuk ugyanis, hogy boldogságunk mértékét 40%-ban a cselekedeteink határozzák meg. Mindez pedig azt jelenti, hogy sok -40%-múlik rajtunk: hozzáállásunkon, szemléletünkön, gondolkodásmódunkon, tetteinken.

A boldogság forrása abból ered, ahogyan gondolkodunk, viselkedünk, és abból, hogy milyen célokat tűzünk ki magunk elé a mindennapokban. A tartós boldogság abban a 40%-ban található, amellyel mi rendelkezünk.